Love. Teach. Play.
Voltunk kiskutyákat nézni minap. Illetve csak Dorishoz képest kicsik, amúgy nagykutyák, a leendő ebkölkek édesmamája, nagynénjei, nagymamája, unokatesói. Nem egyszerű ez a szerteágazó rokonság, ugye? 🙂 Jó kétórányi autózás után értünk oda, Dorcit egyelőre kinn hagytuk, nehogy helyből felszállva lelincselje a szőrgombócokat. Aggódva és féltékenyen figyelte a kerítés túloldaláról, ahogy letelepszünk a földre és nyomban…
Most ez a legújabb. Ideje volt elkezdeni, Timber anno hosszú kilométereket kocogott a bringa mellett, klassz is volt a kondija. Nem is tudom, ezzel a futóbolonddal eddig miért nem használtam ki a lefárasztás eme remek formáját… …dehogynem tudom. Mert köröz, mint egy szédült pille, és hatalmas eséseket vizionáltam ahogy tutira betekereg a kerék alá. Láttam, hogy csinálja.…
Adott a szitu: sétálunk az utcán. Bevallom töredelmesen, többnyire póráz nélkül (elvégre iskolázott, engedelmes, nem agresszív kutyám van). Jön velünk szembe egy másik kutyás, kistermetű (mondjuk spánielnél kisebb), magához horgonyzott ebével. Kiskutty Dorka láttán elkezd őrjöngeni, gazdi reakciói: átmegy az út túloldalára, közben a bajsza alatt – vagy épp hangosan – anyázik ránk (mármint hogy…