Love. Teach. Play.
Tucatéve Timbi még élt, túlesett már egy agyvérzésen, Dorc még meg se született. Tucatéve macskám volt, ma sheltim. Mondjuk majdnem ugyanaz. Tucatéve költöztem be öreg kutyámmal, középkorú cicámmal az imádott, tágas, napfényes, emeleti, budai lakásomba a földszinti, udvari, pöttöm józsefvárosiból. Ma már szűkös két felnőttnek, akkori kutyám öregedő ükunokájának, középkorú kiskutyámnak. Vevőre vár. Tucatéve bankkártyás…
Jelen vészterhes időkben minden kutyás hamarabb észreveszi, ha nyúlkálnak önkéntelenül a kezek, táncolnak az ujjak. Hiába hallják a kutyaimádók mindenhonnan, olvassák kutyás fórumokon: MOST NE! – egyszerűen nem tudnak ellenállni, annyira bizsereg a tenyerük. Az enyém is. Ha kérdem, miért nem bírja ki, gondolkodás nélkül vágja rá: mert olyan szép. Meg cuki. Nekem erre bevillan…
Számtalanszor próbáltam elképzelni az öregedő Dorist, mikor még körülöttünk csoszogott az ükanyja. Timbi néha bosszantott, máskor könnyeztetett allűrjeivel, kedves szenillaságával, bambulásaival, szerettem nagyon a jólelkű, szelíd öreg belgát. Belefeszült minden képzelőerőm, ahogy néztem a mellette cikázó , olykor eléggé idegtépő ifjonc Dorkát – és nem és nem ment a behelyettesítés. Hát most itt van. Lassan…