Megint Tisza

Volt idén is osztálytali, hát hogyne lett volna. Az eddigi legkisebb létszámmal, cserébe jövőre – remélhetőleg – zsúfoltan leszünk, mivel 2017-ben lesz röpke negyedszázada, hogy leérettségiztünk. Az idei egész csendesre sikeredett, még drónozni is jutott idő, és csak két kölök akarta mindenáron kirángatni KK kezéből (esélytelenek voltak, sokkal nagyobb és erősebb és gonoszabb náluk), néha befértünk mi…

Húzd meg, ereszd meg

Annyiszor elhatározom, hogy ollót fogok vinni a sétákra. Aztán persze rájövök, hogy pont én, aki többnyire semmit nem viszek magammal, mert idegesít, hogy tele a zsebem vagy lifegnek rajtam a dolgok, akkor majd pont ollót fogok hurcibálni, na persze, itt esik ki, ott szúr combon, frászkarika. Pár kakiszacsi a zsebbe, vagy a futócipő fűzője alá, lakáskulcs,…

Ééés úszik! Most már tényleg!

(Ardbeg, ki más) Naná, hogy örvendezem, mert még a múlt héten is csak hosszas töprengés után mert elrugaszkodni a partról, maximum egy-másfél méterre, ha annál mélyebbre sikerült dobnom a labdát, kétségbeesetten ugatott rá, hátha attól kijön, aztán vagy én kulpászkodtam be a lasztiért vagy Dorkát küldtem utána. De! Tegnapelőtt már egészen felbátorodott, és a mai…