Krafi

Sheltie nélkül elég keserves az élet, kábé mintha egy dementor kiszívta volna az összes napfényt nemcsak belőled, de a környezetedből is. Szegény Dorcika hihetetlenül összekapta magát, mióta Ardi elment, érezte, hogy szükség van még rá, de hát egyrészt nagyon öregecske már és nem bírja a tempót, másrészt ő inkább munkaterápiában tudott mindig is segíteni, ha…

Állatkínzó

Na, ez én vagyok. Az osztrák ügyészség szerint legalábbis. Meg az újság is megírta. Ugyanis amikor a nálam levő labi szuka már hatvanhetedszer ásta fel ugyanott a kertet, hogy az adott ponton lelt földet és füvet jóízűen belakmározza, majd fél óra múlva ugyanolyan jóízűen kihányja, és erről nem lehetett lebeszélni se könyörgéssel, se ráijesztéssel, se…

Pudli vs labi

Az ötödik óriásuszkárt képzem immár vakvezetőnek, mióta Ausztriában vagyok, előtte viszont szinte kizárólag csak labik kerültek a kezem alá (az az egy labradoodle sokat nem billentett). Óhatatlanul összemérem őket, egy erős pudlisorozat után fellélegeztem, hogy végre egy labi, ezt se gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok… Az uszkárok Elég menő egy ilyen kutyával csapatni az…