Love. Teach. Play.
El vagyunk még maradva nagyon. Akárhányszor megkérdik, mi történt a négylábú lámpaburává avanzsált kiscsirkével, az ivartalanítási műtét hallatán eddig 100% szörnyülködés, 0% örvendezés illetve helyeslő bólintás volt a reakció. Holott nagyon sok a kutya Magyarországon, minden negyedik ember tart, ez már eleve szép szám, és akkor még nem vettük a túltelített menhelyeken tengődő, utcán kóborló ebeket.…
(De legalább kimentünk a pusztába.) Vagyis elutaztunk messze, messze, határszélre, zöldbe, rétre, madárfüttybe. Volt fürcsi a kiáradt patakban, felszálló gólyától nadrágba rettenés, cicázás, Kalózkutyával szerelembe esés, kuvaszoid újkutyával ismerkedés, lóterelés; részemről némi próbálkozás lovastúrára, de elég nehéz úgy haladni, hogy konkrétan a ló szájáig ér a fű. Kutyákat nem is vittük, mert eltévedtek volna. Kutyaszempontból kánaán…
Múlt hétvégén rendezték az első ilyet, bár szerintem némileg több kutyás sport létezik mint a dog diving, a flyball és a frízbi, de nem kötözködöm. Pláne, hogy utóbbi kettőből verseny volt, és mi (értsd: Dorka, meg a csapattársa, no meg az egész Skyball banda) ott voltunk. Kétnapos volt a hepaj, időmérések az első, kieséses verseny…