Inkább a póráz

“Tessék pórázon vezetni!” – csak a sztentori sipító hang jött az emeletről, a forrás-öregasszony rejtőzködött valahol. Bennem meg persze ment fel azonnal az agyvíz, mert már megint miért szól bele mindenki az életembe, és miért is kéne “pórázon vezetni” fától fűcsomóig a dögeimet, mint holmi akarat, személyiség és agy nélküli bábokat?! Tudnak menni maguktól, úttestre nem kóvályognak le, öregasszonyt nem esznek,…

Húzd meg, ereszd meg

Annyiszor elhatározom, hogy ollót fogok vinni a sétákra. Aztán persze rájövök, hogy pont én, aki többnyire semmit nem viszek magammal, mert idegesít, hogy tele a zsebem vagy lifegnek rajtam a dolgok, akkor majd pont ollót fogok hurcibálni, na persze, itt esik ki, ott szúr combon, frászkarika. Pár kakiszacsi a zsebbe, vagy a futócipő fűzője alá, lakáskulcs,…

Ne féljünk a farkastól!

*könyvajánló* Nem épp frisskeletű könyv Farley Mowat: Ne féljünk a farkastól! című műve, de még mindig fájón aktuális. Fél évszázaddal ezelőtt a kanadai kormány kutatót küld a tundrára, hogy az ott élő farkasok és az egyre fogyatkozó rénszarvasállomány közötti összefüggést feltárja. Igazából meggyőződésük, hogy a rénszarvasszám tragikus csökkenésért a farkasok felelősek, a küldetés célja inkább vadászati-…