Love. Teach. Play.
Gyönyörű tavaszi nap lévén kimoccantunk a megszokott Infopark-Gellérthegy-vasúti töltés – háromszögből, irány a Kopaszi-gáti, vízbe lejtő kutyafuttató. Doris nyaksérülésére amúgy is hidroterápiát javallottak többen, sajátos értelmezésem szerint erre a Duna is tökéletes. Lenne. Ha nem ütköznénk menetrendszerűen a kutyafuttatón(!) tábort verő horgászokba. Akiket csendes őrülteknek nevez a köznyelv, jóindulatú, higgadt, órákon át halkan molyoló, top…
Amúgy miért ne? Miután Maffia meghalt, szerettünk volna (Ági szeretett volna) egy másik állatot, hogy Doris mégse egyedül legyen otthon. Persze mindenáron valami agarat akart, amivel semmi bajom, csak a közepes testű kutya mellé a mi lakásunk méreteiből adódóan nem a nagytestű a praktikus társ… Szóval az volt, hogy válasszak akkor én. A kutyasuliban felbukkant korábban…
Van egy kölyökkutyánk. Elég helyeske, bolyhos is meg minden. Más szóval a cukiságfaktora az egekbe hág. Valamennyire fel voltunk készülve a várható reakciókra. Azt hittük. De ERRE nem számítottunk. Addig volt jó, amíg táskában hordoztuk, mert többnyire nem vették észre, hogy a tatyóból kilóg egy fej. Mióta viszont önjáróvá vált (ráadásul a szivárványszín póráz is…