A tudás ára

Nem ritkán fordul elő, hogy távolabbi ismerős/ismeretlen ír rám: te figyi, ez a baj van a kutyámmal, mit csináljak? Megsajnálom a kutyát, és megpróbálok segíteni, mert ő az igazi vesztese annak, hogy csak akkor kapkodsz fűhöz-fához, ha már ég a ház. De egyre gyakrabban válaszolom azt, hogy foglalj időpontot, megbeszéljük, ennyi az óradíjam. És valahogy…

Nem cuki

Az összes kertészetes meg kutyás cuccom mosásban van, a ma reggeli sétához tehát felvettem egy tiszta, utcai, civil, emberek közé menős nadrágot, mi baj lehet! felkiáltással. Csupán annyira hívtam ki magam ellen a sorsot ezzel, mintha talpig Eiffel-toronynak öltözve látogatnék el Thor Nyári Viharindító Partyjára, szóval magamra vessek. Persze hogy jött a mezőn egy füligsáros…

Állatkínzó

Na, ez én vagyok. Az osztrák ügyészség szerint legalábbis. Meg az újság is megírta. Ugyanis amikor a nálam levő labi szuka már hatvanhetedszer ásta fel ugyanott a kertet, hogy az adott ponton lelt földet és füvet jóízűen belakmározza, majd fél óra múlva ugyanolyan jóízűen kihányja, és erről nem lehetett lebeszélni se könyörgéssel, se ráijesztéssel, se…