Love. Teach. Play.
Megjelennek időről-időre ilyen sorrendek, hogy aszongya “a világ tíz legokosabb kutyafajtája”, meg “szuperkutya-rangsor” meg ilyesmi bombasztikus marhaságok. Ezek szerint az élvonalban mindenképp ott van a border collie, a németjuhász meg az uszkár, a többinél már nagyobb a szórás: futottak még a labrador, a dobermann, a golden retriever. Kérdem erre: és hol a mindenkiből hülyét csinálni képes tacskó? A világ…
Agylobot kaptam ettől a mondattól jópár évvel ezelőtt. Éppen az agility alapjaival ismerkedett a másfél éves Dorka, végre ott lehetett az áhított pályán, tombolt volna ezerrel, ugrani, kúszni, felszaladni, még!, ehhez képest kb. 4-5 percet viháncolhatott és utána minimum negyedórát feküdnie kellett. Volna. Az edző szerint legalábbis. De hát… tényleg nem árt, ha pihen két…
Hát az meg mi a szösz? Miket ki nem találnak már, legközelebb már bölcsit is nyitnak meg Waldorf-iskolát a bolhafészkeknek?! Pedig igen, van ilyen, a legtöbb kutyasuli tart ilyen foglalkozásokat. Minek is?… Hát mert az a szitu, hogy hazaérkeztünk a kis bolyhossal, letettük, és most nézegetjük egymást. Részünkről eleinte tanácstalanul. Aztán növekvő kétségbeeséssel. Hiszen ez mozog! Egyszerre százfelé!…