Munka(helyi) kutya

Szóval Ági izélget egy ideje, hogy írjak én is arról, milyen kutyázni irodai munkakörökben, vagy ilyesmi. Most megpróbálom. Doris még talán fél éves sem volt, amikor először vittem be a munkahelyemre. Akkoriban egy kis cégnek dolgoztam, akik a III. kerületben az egyik hegyen béreltek egy villát, jó nagy kerttel. Mindenki csípte a kutyát, bár a…

Az ideális gazda…

… a társadalom szerint: kutyát csak kertes házban tart sétáltatás kizárólag pórázon, jól nevelten. Igény szerint szájkosárral kutyája minimum olyan okos, mint Rex felügyelő, cuki, mint Benji és szépséges, mint Lassie. Mindezt egyszerre érdeklődő kérdésekre (még ha totál blődség is) kedvesen és kimerítően válaszol kutyáját minden körülmény között meg lehet simogatni, elölről, hátulról, lesből. Továbbá…

Ivartalanság

Rászántam magam végre és túlestünk rajta, Dorka lánytalanítva lett. Júniusban lesz 6 éves, késő már kiskutyázni. A szívem vérzik, hiszen ő testesíti meg számomra az ideális belgát; eszes, kiegyensúlyozott, egészséges, jóindulatú. Minden józan eszem azért kiált, hogy igen! ilyenek legyenek a grönik! ez az a vérvonal, amit mindenképp tovább kéne vinni!… és aztán körülnézek kutyatenyésztés-fronton…