Északi part

Felettébb keserves feladatként mostanában hétvégente meghívásoknak teszünk eleget, nyomorú sorsunk ezúttal a Balaton-felvidékre vetett, sheltie-s barátnőm nyaralójába. Természetesen Ardiék is jöhettek, illetve szerintem elsősorban nekik szólt az invitálás, és mi elkísérhettük őket.  Persze kaland nékül soha nem ússzuk meg, ezúttal a GPS vitt be minket az erdőbe, szó szerint. Én ugyan gyanakodtam, hogy földrajzi ismereteim…

Viharos vizeken

Hát nem leszünk egy hajós család, most már ez is biztos. Illetve KK és a sheltie még lehet, mi Dorkával inkább kihagyjuk ezt a mókát, keresünk valami öreglányokhoz illőbbet, mittudomén, sapkahorgolást vagy mezítlábas sziklamászást. De mindenképp valami olyat, amit szilárd talajon lehet űzni.  Úgy indult az egész, hogy drága jó exfőnököm már akkor kapacitált minket…

A Telek

TLDR: a telek mint olyan, plusz átokjó kutyáim kalandjai. Van sok kép is.  Tesómék fő hobbija, hogy ingatlanokat adnak-vesznek, tucatévnyi együttlétük alatt már vagy féltucat helyen laktak, ez is egyfajta szórakozás, dehogy pofázok én bele, pláne most, hogy vettek egy telket. Igazából a közelmúltban még én morfondíroztam azon, milyen klassz lenne valahol egy kis saját…