Bikiniszezon

Tulajdonképpen miért csak Ardinak jár a nyári könnyített bunda? Hiszen Dorci sokkal rosszabbul viseli a meleget, ő is részt vesz a – agilitynek becézett – kergebirka módjára való rohangálásban, ráadásul a feketeség is szívatja. Neki is telemegy kirándulásokon a gatyája minden tüskés földi jóval, benne is nehéz (talán még nehezebb) megtalálni a kullancsot, neki is összefilcesedik, ahol…

Sheltalálkozó

Az a tök jó a sheltie-ben mint fajtában, hogy különösebb aggódás nélkül össze lehet ereszteni vadidegen egyedeit, eszükbe nem jut nekiállni balhézni vagy verekedni, hanem jó eséllyel játszanak egy hatalmasat. Amelyik visszahúzódóbb, félénkebb természet, az inkább elfut, de nem támad vissza, és a többiek sem abuzálják. Nem igazán tudom belőni, hogy a fajtán múlik-e, vagy valami…

Túra a határszélen

Nem tegnap túráztunk, van már vagy két hete, csak valahogy elfelejtődött feltevődni ide az a pár jó kép, ami készült. (És itt legyen vége a szenvedő szerkezeteknek.) Szóval lovastúráztunk, és nem csak a határ szélén, hanem időnként át is kóricáltunk rajta. Szép fehér határkövek jelezték oldalukon felirattal, hol járunk épp: R.S. azaz Republica Slovenia, vagy…