8

8 éves lett szívem grönije, összeszedtem egy videóban mi minden történt vele, sajna róla nincs annyi mozgókép mint a sheltieről, de azért így is kellett gyomlálnom persze. A “mi minden” nagy része főleg rohanás és – általa játéknak gondolt – bunyó. Meg van benne vörös kaviárral etetés (a sorsa már ifjan is igen nyomorú volt), kiállítósdi,…

Bikiniszezon

Tulajdonképpen miért csak Ardinak jár a nyári könnyített bunda? Hiszen Dorci sokkal rosszabbul viseli a meleget, ő is részt vesz a – agilitynek becézett – kergebirka módjára való rohangálásban, ráadásul a feketeség is szívatja. Neki is telemegy kirándulásokon a gatyája minden tüskés földi jóval, benne is nehéz (talán még nehezebb) megtalálni a kullancsot, neki is összefilcesedik, ahol…

A2

Megtört a jég, végre sikerült feltornászni Róka Komát is kettes szintre agilityben, nem kell többé 5-6 órákat kinn töltenem a versenyen végigvárva a két ebbel az összes A1-es, majd A2-es futamot, mostantól egyben letudom őket és huss! Majdnem egy év kellett ehhez (van olyan sheltie-cimbi, akinek 5 nap), a kezdők között aratott gyors sikereket (két…