Love. Teach. Play.
Úgy tűnik, tényleg hagyomány lesz a tavalyi Tisza-parti nosztalgiázásból, idén is sikerült összehoznunk. Jöttek új szereplők, páran elmaradtak, de a mag ott volt, és klassz lenne, ha jövőre jönnének azok közül is, akikre egyáltalán nem számítunk! (Legalább megcáfolhatnátok azokat a hiedelmeket, miket távollétetekben költünk. ) Megint jó sok gyerek jött, hoztak zsivajt, mókát, kutya-macska-ló-kecskenyúzási hajlamokat.…
Rendelkezésünkre áll minimum kétféle hangmagasság (magas, mély), beszédtempó (gyors, lassú), hangerő (halk, hangos). Végtelen variációs lehetőségek! Ehhez képest mit hallok gyakran: gyereidelábhozjólvanokoskutyanemszabadmitcsinálsznagyonügyes… nem tudom hogy érzékeltetni a totál monoton, egysíkú intonációt. Ugye nem gondoljuk, hogy az eb valóban érti a szavakat? Jó, egy párat biztosan, de amit igazán ért, az a hangsúly. Csak a legegyszerűbb példák.…
aki Dorka (Ardi a Cukipók). Aki ugyan már harmadik a sorban, mégis nekem ő A Kutya. Akivel iszonyú sok örömben, szívásban, játékban, közös élményben volt részünk eddig, és remélem még lesz is, sokáig. Általa váltam igazán kutyássá; rengeteget tanultam tőle, kikövetelte, kitaposta belőlem, hogy ne csak eléldegéljünk egymás mellett (ahogy Timberrel tizenharmadfél éven át), hanem értsem…