Love. Teach. Play.
Esemény: párbeszéd. Helyszín: utca. Idő: ködös, hideg, nyúlós, amúgy nappal. Szereplők: vadidegen pasas, kutyák, én. – Milyen fajta kutya ez? – Melyik? – A fekete. – Belga. – És drága? – (?)… nem nagyon. – Mennyi? – (kínomban átmegyek gyerekesbe) Nem mondom meg! (a hangsúly mellé már csak a beee! hiányzik) – Miért? – Csak!…
Annyi minden van, ami elvonhatja egy kezdő kutya figyelmét, lehetetlen úgy tanítani, hogy közben ő a.) szüntelen orrporszívózik b.) a kollegákkal kvaterkázik c.) pillangókat kerget. Hm. Kemény versenytársak mind. Tiszta sor, ha nem éppen ideális a kapcsolatunk az ebbel – folyton hülyére vesz, szívat, semennyire nem tisztel, lázadozik – , először ezen kell dolgoznunk. Türelemmel, következetességgel, egyszerű…
Megvan az a videó, ahol az amcsi kapucnis csávó öt németjucival sétál szoros, zárt alakzatban? Nincs? Előkeresem, várjál, itt van. Lenyűgöző, nem? Elsőre én is így gondoltam. De ez nem normális séta. Iszonyú kemény fegyelemmel tartják magukat, nem néznek se jobbra, se balra, nem szaglásznak, farkuk lenn, nem érdekli őket semmi. Csak mennek szorosan…