Love. Teach. Play.
Néha történik olyan csoda, hogy felkérést kapok: tegyem magam hasznossá a hivatalos szakmámban, vagyis kertészkedjek. Örülök az ilyen alkalmaknak, mert egyrészt nem rozsdáll be e téren se az agyam, se a metszőollóm, másrészt meg szeretek zöldben tevékenykedni. Pláne, ha a kutyák is jöhetnek. Ez alkalommal jöhettek. Nem voltak ápolt virág- és zöldségágyások, amiket széttaposhattak volna, túl sok…
Utcabálon jártunk, Angyalföldön, igazi maskarás-ringispíles-vattacukros hangulatban. Azt teszteltük, mennyire bírják kutyáink idegileg a csődületet, vajon tudnak-e dolgozni ekkora zavarás mellett és ha már ott voltunk, megnéztük Leczki Saciék mentőkutyás bemutatóját (áááá, azok az őrült malik!). Úgy tűnik, tudnak. Próbáltunk fektetést-helyben maradást, kézjeleket, lábnál követést; rezzenetlen arccal csinálták, pedig volt zsivaj, nyüzsgés rendesen. Na jó, néha…
Úgy tűnik, tényleg hagyomány lesz a tavalyi Tisza-parti nosztalgiázásból, idén is sikerült összehoznunk. Jöttek új szereplők, páran elmaradtak, de a mag ott volt, és klassz lenne, ha jövőre jönnének azok közül is, akikre egyáltalán nem számítunk! (Legalább megcáfolhatnátok azokat a hiedelmeket, miket távollétetekben költünk. ) Megint jó sok gyerek jött, hoztak zsivajt, mókát, kutya-macska-ló-kecskenyúzási hajlamokat.…