Love. Teach. Play.
Az összes kertészetes meg kutyás cuccom mosásban van, a ma reggeli sétához tehát felvettem egy tiszta, utcai, civil, emberek közé menős nadrágot, mi baj lehet! felkiáltással. Csupán annyira hívtam ki magam ellen a sorsot ezzel, mintha talpig Eiffel-toronynak öltözve látogatnék el Thor Nyári Viharindító Partyjára, szóval magamra vessek. Persze hogy jött a mezőn egy füligsáros…
Na, ez én vagyok. Az osztrák ügyészség szerint legalábbis. Meg az újság is megírta. Ugyanis amikor a nálam levő labi szuka már hatvanhetedszer ásta fel ugyanott a kertet, hogy az adott ponton lelt földet és füvet jóízűen belakmározza, majd fél óra múlva ugyanolyan jóízűen kihányja, és erről nem lehetett lebeszélni se könyörgéssel, se ráijesztéssel, se…
Annyiszor elhatározom, hogy ollót fogok vinni a sétákra. Aztán persze rájövök, hogy pont én, aki többnyire semmit nem viszek magammal, mert idegesít, hogy tele a zsebem vagy lifegnek rajtam a dolgok, akkor majd pont ollót fogok hurcibálni, na persze, itt esik ki, ott szúr combon, frászkarika. Pár kakiszacsi a zsebbe, vagy a futócipő fűzője alá, lakáskulcs,…