Love. Teach. Play.
Vasárnap levizsgázott a csoportom a kutyasuliban, mindenkinek sikerült aki eljött, boldog birkabőr (=juhhéj)! Nagy szó ez. Miért is? Mert tök nagy dolog, ha valaki full kezdő kutyásból eljut 7 hétvége alatt arra a szintre, hogy sikeresen levizsgázzon, vagyis a behívhatatlan, pórázrángatós, szanaszét esős, gazdával semmi kapcsolattal nem rendelkezős ebből egy olyan kutyát farag, aki játékból…
aki Dorka (Ardi a Cukipók). Aki ugyan már harmadik a sorban, mégis nekem ő A Kutya. Akivel iszonyú sok örömben, szívásban, játékban, közös élményben volt részünk eddig, és remélem még lesz is, sokáig. Általa váltam igazán kutyássá; rengeteget tanultam tőle, kikövetelte, kitaposta belőlem, hogy ne csak eléldegéljünk egymás mellett (ahogy Timberrel tizenharmadfél éven át), hanem értsem…
A kutyasuli nem csodaműhely. Nem fog heti kétszer másfél órás foglalkozástól gyökeresen megváltozni a kutya viselkedése, bármennyire is kényelmes lenne így. “Sajnos” nem lehet megúszni az otthoni gyakorlást, ha eredményt szeretnénk. Idézőjeles a sajnos, mert nem kell kutyának-gazdának egyaránt keserves melót jelentenie, inkább játékos elfoglaltságot, kizökkenést a mindennapok rutinjából. Napi egy-kétszer 10 perc bőven elég…