Mellékállásban: esőcsináló

És igen, már megint akkor sikerült lovazni mennem – és ezért uzkve 300 km-t autókáznom – , amikor esett, ködlött, csöpögött, tocsogott. Mármint ott. Pesten mindeközben hétágra sütött a Nap vénasszonynyáras langymelegben. A ku… ruc nénikéjét neki. Rettentő jókat derül ezen minden ismerősöm, ottaniak, itteniek vegyesen, eleinte még tényleg vicces volt. De amikor az első…

Mégis, kinek a világnapja?

Október 4-én tartjuk az állatokét, kevésszámú általam kedvelt katolikus figura közül Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója ez. Ismert ugyan születése napja, mégis távozását ünnepeljük… de hogyan is? Városszerte rendezvények szerveződnek, többnyire állatszereplőkkel persze. Részt vettünk ebestül az egyiken, nem hiszem, hogy jelentős lenne az eltérés a többi hepöninghez képest. Amit láttam: körjáromba fogott pónik, csacsik, még…

Röfipók

aki Dorka (Ardi a Cukipók). Aki ugyan már harmadik a sorban, mégis nekem ő A Kutya. Akivel iszonyú sok örömben, szívásban, játékban, közös élményben volt részünk eddig, és remélem még lesz is, sokáig. Általa váltam igazán kutyássá; rengeteget tanultam tőle, kikövetelte, kitaposta belőlem, hogy ne csak eléldegéljünk egymás mellett (ahogy Timberrel tizenharmadfél éven át), hanem értsem…