“Pihenjen a Doris!”

Agylobot kaptam ettől a mondattól jópár évvel ezelőtt. Éppen az agility alapjaival ismerkedett a másfél éves Dorka, végre ott lehetett az áhított pályán, tombolt volna ezerrel, ugrani, kúszni, felszaladni, még!, ehhez képest kb. 4-5 percet viháncolhatott és utána minimum negyedórát feküdnie kellett. Volna. Az edző szerint legalábbis. De hát… tényleg nem árt, ha pihen két…

Kutyaovi…?

Hát az meg mi a szösz? Miket ki nem találnak már, legközelebb már bölcsit is nyitnak meg Waldorf-iskolát a bolhafészkeknek?! Pedig igen, van ilyen, a legtöbb kutyasuli tart ilyen foglalkozásokat. Minek is?… Hát mert az a szitu, hogy hazaérkeztünk a kis bolyhossal, letettük, és most nézegetjük egymást. Részünkről eleinte tanácstalanul. Aztán növekvő kétségbeeséssel. Hiszen ez mozog! Egyszerre százfelé!…

Letűnt idők

Először úgy gondoltam, nem írok évösszegző posztot, mert tök lúzerség, meg amúgy sem történt semmi. Aztán elkezdtem átnézni a ’14-es bejegyzéseket, és azért mégis történt pár dolog… … például elindult a canisludens.com az eddigi blogspotos helyett, saját domainem és tárhelyem lett, több lehetőségem formázgatásra, dizájnra. Év közben még egy költözést abszolváltunk, az amcsi tárhelyről átköltöztünk Bécsbe. 63 új…