Love. Teach. Play.
Járok már pár hónapja gyakorolni a vakvezető kutyákkal, gyűlnek az esetek, persze soha nem a kutyákkal van nehéz dolgom, hanem a zemberekkel. Jajistenem, senki nem mondta, hogy ez ekkora szopás lesz. Gyűjtögetem színes kis csokorba, mikkel szórakoztatnak nap mint nap, legyen ennek első fejezete a helyben maradás, illetve a helyben maradásban levő kutya össznépi szívatása.…
“Tessék pórázon vezetni!” – csak a sztentori sipító hang jött az emeletről, a forrás-öregasszony rejtőzködött valahol. Bennem meg persze ment fel azonnal az agyvíz, mert már megint miért szól bele mindenki az életembe, és miért is kéne “pórázon vezetni” fától fűcsomóig a dögeimet, mint holmi akarat, személyiség és agy nélküli bábokat?! Tudnak menni maguktól, úttestre nem kóvályognak le, öregasszonyt nem esznek,…
Volt idén is osztálytali, hát hogyne lett volna. Az eddigi legkisebb létszámmal, cserébe jövőre – remélhetőleg – zsúfoltan leszünk, mivel 2017-ben lesz röpke negyedszázada, hogy leérettségiztünk. Az idei egész csendesre sikeredett, még drónozni is jutott idő, és csak két kölök akarta mindenáron kirángatni KK kezéből (esélytelenek voltak, sokkal nagyobb és erősebb és gonoszabb náluk), néha befértünk mi…