Sirató

Kisétáltunk a Kopaszira csak úgy próbaképpen, mert ugyan körbejárt a hír, hogy március 31-én bezárják a kutyafuttatót végleg, de azért hátha. Mázlink volt, nyitva találtuk még májusban is, bemehettünk. Alig voltak rajtunk kívül, gondolom mindenki zárt kapukra számít, ezért el se indul, gyalogláb kicsit messze van mindentől, kocsival meg a parkolás szokott probléma lenni. Úsztattuk…

Mellékállásban: esőcsináló

És igen, már megint akkor sikerült lovazni mennem – és ezért uzkve 300 km-t autókáznom – , amikor esett, ködlött, csöpögött, tocsogott. Mármint ott. Pesten mindeközben hétágra sütött a Nap vénasszonynyáras langymelegben. A ku… ruc nénikéjét neki. Rettentő jókat derül ezen minden ismerősöm, ottaniak, itteniek vegyesen, eleinte még tényleg vicces volt. De amikor az első…

Dolgozunk

Néha történik olyan csoda, hogy felkérést kapok: tegyem magam hasznossá a hivatalos szakmámban, vagyis kertészkedjek. Örülök az ilyen alkalmaknak, mert egyrészt nem rozsdáll be e téren se az agyam, se a metszőollóm, másrészt meg szeretek zöldben tevékenykedni. Pláne, ha a kutyák is jöhetnek. Ez alkalommal jöhettek. Nem voltak ápolt virág- és zöldségágyások, amiket széttaposhattak volna, túl sok…