Kellett egy év

Amikor külföldre költöztem, azt hittem, lesz nagy megkönnyebbülés, fellélegzés, hogy na végre sikerült, ideköltöztünk és rögvest kivirulok. Hisz évek óta okoltam enerváltságomért a magyar viszonyokat, a környezetet, a stresszt, a “deutálommáraminden”t. Azt hittem, az országváltással varázsütésre mosolygós leszek és oldott, rendbejön a vérnyomásom, lesz erőm megint edzeni meg mindenfélét csinálni a munka mellett is, ami…

FB szösszenetek

Egyre többször írok önálló posztnak túl rövid hangulatbejegyzéseket a facséra, ehun egy kivonat az utóbbi 2-3 évből. Eső Szóval amikor bejövünk a zuhogó esőről a kutyákkal, és mindkettő tartja a fejét, praclijait megtörlésre, majd elégedett szusszanással elheverednek a lakásszerte fellelhető kutyaágyakon, takarókon, elmerengek hogy miért az terjedt el kies hazánkban, hogy “lakásban kutyát tartani állatkínzás”…

A Ház

De rohadt rég nem írtam már! Valahogy akkor nagy a motiváció, az ihlet, ha valami nem jó. Ha elégedetlenkedek, felháborodom, puffogok, nem kerek a világ. Legtöbbször legalábbis. Akkor tudok zsigerből, egy ültő helyemben kikalapálni valamit a klaviatúrán. Itt kerek a világ (meg egyre kerekebb vagyok én is, hihi). Nem stresszelek, nagyokat alszom, dolgozom a kutyákkal,…