Napos oldal

Fiji-szigetek. Ha a talpunk irányát követve átfúrunk a Földön, a Csendes-óceánban kötünk ki Új-Zéland partjaitól keletre, de onnan már csak egy hangyabokányira van Fiji. Mintegy 4 óra repülővel. Ahhoz képest, hogy Budapestről a legjobb – kétórás – átszállásokkal is alsó hangon 27, szinte semmi.  Na de nekünk 27 óra jutott, turistaosztályon persze, mert az a felébe került…

Sűrű év volt

Tél Posztot írok az eszetlen – mellesleg rég betiltott – sózásról, erre Dorci kap egy szett kutyacipőt (ismét nagyon köszi, Anna, e télen is hasznát vesszük), én meg persze galádul lefilmezem csetledezését. Lelki anyámat rák viszi el, döbbenetesen váratlanul történik, el se hiszem igazán, míg meg nem látom az oltárra kitett fotóját a gyászmisén, mellette…

Radio gaga

Meghívták a vakvezetősulit a Sláger FM-be ma reggelre, legalábbis Momót (= főnök, hoppmester, könnyálló vállú madám), ő meg összekapta Kata kolleginát és engem, plusz két kutyánkat; menjünk rádiósnépet kápráztatni. Az első másodperctől sikerünk volt, mivel nyitányként Nikita bedobta magát a stúdióba, szó szerint, és rögtön hanyatt. Némó a hűvös, kimért, jól nevelt angol lordot adta, aztán – némi…