Love. Teach. Play.
Megjelennek időről-időre ilyen sorrendek, hogy aszongya “a világ tíz legokosabb kutyafajtája”, meg “szuperkutya-rangsor” meg ilyesmi bombasztikus marhaságok. Ezek szerint az élvonalban mindenképp ott van a border collie, a németjuhász meg az uszkár, a többinél már nagyobb a szórás: futottak még a labrador, a dobermann, a golden retriever. Kérdem erre: és hol a mindenkiből hülyét csinálni képes tacskó? A világ…
Esemény: párbeszéd. Helyszín: utca. Idő: ködös, hideg, nyúlós, amúgy nappal. Szereplők: vadidegen pasas, kutyák, én. – Milyen fajta kutya ez? – Melyik? – A fekete. – Belga. – És drága? – (?)… nem nagyon. – Mennyi? – (kínomban átmegyek gyerekesbe) Nem mondom meg! (a hangsúly mellé már csak a beee! hiányzik) – Miért? – Csak!…
Fellángolt mostanában a póráztéma és amúgy is régóta figyel itt a piszkozat a különféle nyakbavalókról. Ráadásul akárhányszor meglátom az idióta tömbszomszédot a szöges nyakörves dalmatájával (!), felhorgad bennem a vágy, hogy na most aztán jól megírom. Ma is láttam. Befelé álltak a tüskék. Ezeket nem kéne Ha már szöges, kezdem ezzel. Mi a baj vele?…