Love. Teach. Play.
Ez itt most gyűjtőfogalom. Beletartozhat bullterrier, amstaff, cane corso, de akár németjuhász is, bármi. Ami mindig közös: a gazda. A mikropöcsű ámde agresszív, olykor kigyúrt, máskor hájas, többnyire golyófejű, felelősséget nem vállaló, kutyához szemernyit sem értő, cserébe keménykedő faszfej. Kurvára unom őket. Róluk olvasok a hírekben, rettegő kutyások beszámolóiban, miattuk él a hülye harcikutyás sztereotípia,…
Mi imádjuk a kutyáinkat, oké? Nevezzenek minket nemnormálisnak érte, vádoljanak meg anyai ösztöneink helytelen kiélésével (he…?), pfujoljanak és fintorogjanak, akkor is így van. De néha – sokszor – nem kicsit gázok vagyunk. Tudod, gusztustalanul liberális vagyok, tőlem mindenki azt csinál, amit akar, amíg másnak nem árt vele. Na és itt a bibi, ez a vékony…
Anna jóvoltából kaptunk egy szett kutyacipőt, Dorisra valót. És mivel a minap leesett pár milliméter hó, és a buzgó házmesterek azonnal gondoskodtak több kiló/m² só kiszórásáról, szükségünk is lett rá legott. Persze kipróbáltuk, egyáltalán mit szól hozzá, naná, hogy videóztunk is. Mi mindent elvisel ez a lány a kedvemért… Dorci, a parkett ördöge.