Love. Teach. Play.
Betöltötte a tizedik Ă©vĂ©t is Dorci, kicsit ĆszĂŒl – fĆleg a pocakjĂĄn mondjuk, ahol nem lĂĄtszik -, kicsit szĂłrakozottabb, kicsit hamarabb fĂĄrad, de mĂ©g ugyanolyan lelkesedĂ©ssel lincseli a többi kutyĂĄt, akik mellesleg ĂĄtlag kilenc Ă©vvel fiatalabbak nĂĄla. Rohan, terel, ĂĄlmĂĄban is fut, domina, kutyĂĄkat gyalĂĄz, kicsit embereket is, szembejövĆk elĆtt keresztbemegy, öntudatos, vihartĂłl-lövĂ©stĆl-tƱzijĂĄtĂ©ktĂłl sem…
Ăllatorvosi rendelĆben vĂĄrakozva szegeztĂ©k nekem, aztĂĄn lett is belĆle sĂ©rtĆdĂ©s, mert zsigerbĆl a szokĂĄsos visszafogott stĂlusomban reagĂĄltam le, miszerint milyen ostoba kĂ©rdĂ©s ez mĂĄr. A kĂ©rdĂ©st feltevĆ nĂ©ne jelenlevĆ kifejlett hĂm hozzĂĄtartozĂłja persze legott felszĂvta magĂĄt, hogy hogy kĂ©pzelem, miĂ©rt kell ilyen bunkĂłnak lenni (= egyik kedvenc hĆbörögnivalĂłm, hogy hol van az elĆĂrva, hogy Ă©n…
IdĂ©n kezdĆdött. Tavasszal mĂ©g semmi jele nem volt, nyĂĄr vĂ©ge felĂ© tƱnt fel, elĆször a mozgĂĄsĂĄn, nem sokra rĂĄ a szemĂ©n; ha olyan szögben esett rĂĄ a fĂ©ny, szĂŒrkĂ©s ĂĄrnyalatĂșvĂĄ vĂĄlt az addig kĂ©kesfekete pupilla. Dorci elkezdett öregedni. Amikor hozzĂĄnk kerĂŒlt, olyan bƱnrossz kiskutya volt, hogy el nem tudtam volna kĂ©pzelni – plĂĄne Timber simulĂ©kony,…