Love. Teach. Play.
Úgy tűnik, tényleg hagyomány lesz a tavalyi Tisza-parti nosztalgiázásból, idén is sikerült összehoznunk. Jöttek új szereplők, páran elmaradtak, de a mag ott volt, és klassz lenne, ha jövőre jönnének azok közül is, akikre egyáltalán nem számítunk! (Legalább megcáfolhatnátok azokat a hiedelmeket, miket távollétetekben költünk. ) Megint jó sok gyerek jött, hoztak zsivajt, mókát, kutya-macska-ló-kecskenyúzási hajlamokat.…
El vagyunk még maradva nagyon. Akárhányszor megkérdik, mi történt a négylábú lámpaburává avanzsált kiscsirkével, az ivartalanítási műtét hallatán eddig 100% szörnyülködés, 0% örvendezés illetve helyeslő bólintás volt a reakció. Holott nagyon sok a kutya Magyarországon, minden negyedik ember tart, ez már eleve szép szám, és akkor még nem vettük a túltelített menhelyeken tengődő, utcán kóborló ebeket.…
Szóval Ági izélget egy ideje, hogy írjak én is arról, milyen kutyázni irodai munkakörökben, vagy ilyesmi. Most megpróbálom. Doris még talán fél éves sem volt, amikor először vittem be a munkahelyemre. Akkoriban egy kis cégnek dolgoztam, akik a III. kerületben az egyik hegyen béreltek egy villát, jó nagy kerttel. Mindenki csípte a kutyát, bár a…