Love. Teach. Play.
Gyere hozzánk vendégségbe! Nem kell hoznod semmit (hazudok, mert süti, pia mindig jöhet), egy dologra vigyázz csak: ha kényelembe helyezted magad, ne tedd keresztbe a lábad. Elfeledkeztél róla? Sebaj, a szőrmeróka résen van, fél percen belül rátolat szabadon lógázó lábfejedre. Elolvadsz tőle, de cukiiii! vakartatja a pociját! Aha… a pociját… kis naiv, a pociját, persze!…
Az egy dolog, hogy egy csomóan tartanak kutyát, akiknek nem kéne, lásd még: “mert kutya, az kell, elfér. Majd adunk neki enni valamit oszt jóvan.” (K. Szilvi gyűjtése), de most az ellenkező végletről szólanék, miszerint a kutya teljes értékű családtag, “olyan értelmes, épp hogy csak meg nem szólal”. Ez a te szerencséd, szívem. Hogy nem…
Annyiszor elhatározom, hogy ollót fogok vinni a sétákra. Aztán persze rájövök, hogy pont én, aki többnyire semmit nem viszek magammal, mert idegesít, hogy tele a zsebem vagy lifegnek rajtam a dolgok, akkor majd pont ollót fogok hurcibálni, na persze, itt esik ki, ott szúr combon, frászkarika. Pár kakiszacsi a zsebbe, vagy a futócipő fűzője alá, lakáskulcs,…