Kikapcs

Lelép Menekülőre fogtam kicsit a rohangálós, nagyvárosos, magas szállószőr-koncentrációs mindennapokból, lemondtam edzéseket, háznál képzést, agilityt. Irány a szlovén határvidék, madárcsicser, feszülő rügyek, lovak, macskák, túrázások, látható Tejút, hajnali kukurikú, kecsketejes kávé – kocsiba vágtam tehát pár váltás ruhát, némi száraztápot és a sheltiebogyót. … És Dorka? … Dorkát nem vittem. (nagyonnagyon szomorú) Nem mertem. Mert folyton rá…

Autózunk

Mindketten sokat járunk autóval, ilyen a munkánk. És mindketten szeretünk vezetni és utazni is. Ebből következik, hogy a röfik is sokat járnak autóval. Az évek során egész jól kitapasztaltuk, hogy hogyan lehet kutyával kényelmesen autózni akár nagyon hosszú utakon is, anélkül hogy egymás agyára mennénk, vagy ön- és közveszélyesek lennénk. Eleinte nem rajongtam az ötletért,…

Letűnt idők

Először úgy gondoltam, nem írok évösszegző posztot, mert tök lúzerség, meg amúgy sem történt semmi. Aztán elkezdtem átnézni a ’14-es bejegyzéseket, és azért mégis történt pár dolog… … például elindult a canisludens.com az eddigi blogspotos helyett, saját domainem és tárhelyem lett, több lehetőségem formázgatásra, dizájnra. Év közben még egy költözést abszolváltunk, az amcsi tárhelyről átköltöztünk Bécsbe. 63 új…