Mellékállásban: esőcsináló

És igen, már megint akkor sikerült lovazni mennem – és ezért uzkve 300 km-t autókáznom – , amikor esett, ködlött, csöpögött, tocsogott. Mármint ott. Pesten mindeközben hétágra sütött a Nap vénasszonynyáras langymelegben. A ku… ruc nénikéjét neki. Rettentő jókat derül ezen minden ismerősöm, ottaniak, itteniek vegyesen, eleinte még tényleg vicces volt. De amikor az első…

Off: Soča

Kutyátlan hetem volt az elmúlt, bár lehet kutyát vinni a Triglavi Nemzeti Park területére, hegyet mászni vagy vadvízen őrültködni azért elég nehézkes lenne velük. Pláne hogy elvileg csak pórázon lehetnek blökik a park területén, mondjuk láttunk kivételeket, de azok jóval nyugisabb ebek voltak. Lelki szemeim előtt felrémlik, ahogy épp Dorkát próbálom kimenteni az eszelős sodrú folyóból,…

Mennyit bír egy nyolchónapos?

Elég sokat. Még az olyan törpelábú is, mint Ardbeg. Lovazni voltunk múlt héten barátnőmnél, (újra)ismerkedett a lókkal, az egyik megkergette ugyan, de nem hagyott benne patanyomot, lelkileg se. Bosszúból később feltettem a hátára a ragadozót, érezze csak a rettegést. Kezdetnek sétálni mentünk, lovastul, kutyástul, saját lábilag. Konstatáltam, hogy nagy a sár, magas a fű, meredek…