Love. Teach. Play.
Sokáig jóindulatú elnézéssel kezeltem az agility-őrülteket, akárha izgága gyerekeket.* “És az a bíró, hogy milyen pályát rakott…! Te is ott voltál? És az open futamod milyen lett? Mennyire szemét volt az a palánk melletti kúszóbemenet!” – csicseregnek feszt, szavakkal dobálóznak sajátos argóban, rém izgatottak. Aztán minden fintorgásom ellenére azon kaptam magam, hogy újra elkezdtem versenyekre járni. Tavaly…
És igen, már megint akkor sikerült lovazni mennem – és ezért uzkve 300 km-t autókáznom – , amikor esett, ködlött, csöpögött, tocsogott. Mármint ott. Pesten mindeközben hétágra sütött a Nap vénasszonynyáras langymelegben. A ku… ruc nénikéjét neki. Rettentő jókat derül ezen minden ismerősöm, ottaniak, itteniek vegyesen, eleinte még tényleg vicces volt. De amikor az első…
Volt egy ilyen tervem, hogy szerzek textilboxot az állatkáknak. Illetve nekem eszembe nem jutott volna, Zsófi izélgetett, hogy versenyeken, edzéseken jobban járok, ha ebben tárolom Dorkáékat, mert ha csak kikötöm vagy fogom őket és közben nézelődhetnek, tökre elfáradnak agyilag attól, hogy látják a murit, de nem vehetnek részt benne. Hittem neki, hisz űzi az ipart vagy ezer éve.…