Love. Teach. Play.
Úgy tűnik, tényleg hagyomány lesz a tavalyi Tisza-parti nosztalgiázásból, idén is sikerült összehoznunk. Jöttek új szereplők, páran elmaradtak, de a mag ott volt, és klassz lenne, ha jövőre jönnének azok közül is, akikre egyáltalán nem számítunk! (Legalább megcáfolhatnátok azokat a hiedelmeket, miket távollétetekben költünk. ) Megint jó sok gyerek jött, hoztak zsivajt, mókát, kutya-macska-ló-kecskenyúzási hajlamokat.…
Osztálytalálkozóról hazafelé jövet ugyanúgy meglátogattuk Ardi családját, mint tavaly, csak akkor még ott lakott a kis szaros is és fogalmunk se volt, hogy ő lesz a kiválasztott. Ezért nem is készült róla külön fotó, csak úgy random az épp elénk kerülő szőrösökről. A mostani alkalommal meg annyira fáradt volt a mögötte levő gyerekzsivajos-űzőcskézve simogatós-úsznitanulós hétvégétől (poszt…
(De legalább kimentünk a pusztába.) Vagyis elutaztunk messze, messze, határszélre, zöldbe, rétre, madárfüttybe. Volt fürcsi a kiáradt patakban, felszálló gólyától nadrágba rettenés, cicázás, Kalózkutyával szerelembe esés, kuvaszoid újkutyával ismerkedés, lóterelés; részemről némi próbálkozás lovastúrára, de elég nehéz úgy haladni, hogy konkrétan a ló szájáig ér a fű. Kutyákat nem is vittük, mert eltévedtek volna. Kutyaszempontból kánaán…