Love. Teach. Play.
Minek ide akadálymentes metró, végül is. Hiszen nem járnak metrón a mozgássérültek, vakvezető kutyások, babakocsisok, otthon hátrányoskodnak csak a négy fal között. Na de ha mégse. Vagy teszem azt, a leendő vakvezetőkutya kiképzője feltételezi, hogy esetleg a Klinikák és a Nyugati között is lakhat látássérült, aki kutyát szeretne, ezért gyakorolna az ebbel a környékén. De…
“Tök jó neked, hisz egész nap csak kutyázol! Sétálsz a cuki labradorokkal, mennyire klassz melód van!” Tényleg az, elismerem, viszont azért vessünk egy gyógypillantást a lépésszámlálóm adataira is egy átlagos munkanapon. Megjegyzés: átlagosnak számítanak a nyári hőségnapok, az őszi héthosszat tartó esőzések, a téli szájkékítő fagyok és a tavaszi szélviharok egyaránt. Kutyát képezni akkor is…
Annyi mindent lehetne kérdezni egy éppen dolgozó vakvezető kutyáról, nekem például olyasmik jutnának eszembe, hogy milyen fajta, mi a neve, mivel jutalmazod, mennyit dolgozik egy nap, hány hónapig tart a képzése, ilyesmik. Ezzel szemben tízből kábé nyolcszor a címbeli kérdés hangzik el. Ráadásul minden előzmény nélkül, se puszi, se jónapot, se nyalom a szád, hanem…