Love. Teach. Play.
Húzz ki egyet a hátamból! Minap csörgött a telefonom, viszonylag kései órán. Egy trendi kutyapanzió vezetője hívott, akikhez néhány hónapja jelentkeztem mint sétáltató, napközis óvónéni, házhozmenő blökifelvigyázó, netán kutyatréner. Annak idején udvariasan ugyan, de elhajtottak a vérbe – pedig még ügyes ókájés papírom is van! meg referenciát is szereztem! – , gondolom nem voltam szimpi…
Társasházban lakom, városban. Nem gáz helyen, van kutyakakaügyileg rosszabb és jobb is. Bár gyanítom, hogy országhatáron belül sehol sem sokkal rendezettebb a helyzet. Nincs túl sok ragoznivaló a témán, felelős kutyatartó felszedi és kész. Mindig, nem csak akkor, amikor mások látják, nem csak nappal, nem csak a járdáról. Legalábbis próbálja megtalálni (ősszel, sűrű avarban / éji…
Dorka régóta edződött a lábamnál történő utazás tekintetében, egyre ritkábban akart felkulpászkodni az ölembe nézelődni (régen, ha unatkozott, egyre feljebb tornászta magát, míg ki nem kötött a vállamon, és ott megült, mint valami büdös nagy fekete kakadu), de azt én se gondoltam volna, hogy a több száz kilométeres meneteket ilyen jól fogja bírni. Hamar leesett…