Love. Teach. Play.
Mennyire néznének őrültnek és közveszélyesnek a népek, ha odarohannék minden kisgyerekhez, és én imádom a gyerekeket! felkiáltással simogatnám, ölelgetném őket? Mennyire gyanakodnának, ha a miniboltba be nem férő, annak ajtaja előtt hagyott babakocsiban pislogó deddel negédiznék hosszasan bámulva, gügyörészve, a kocsiba be-benyúlva? Hány pofáncsapást kapnék, ha valakinek tetszene a kabátja, táskája, és ezért szó nélkül…
Az egy dolog, hogy egy csomóan tartanak kutyát, akiknek nem kéne, lásd még: “mert kutya, az kell, elfér. Majd adunk neki enni valamit oszt jóvan.” (K. Szilvi gyűjtése), de most az ellenkező végletről szólanék, miszerint a kutya teljes értékű családtag, “olyan értelmes, épp hogy csak meg nem szólal”. Ez a te szerencséd, szívem. Hogy nem…
Lebeszélhetetlenek a népek a szilveszteri petárdázásról, és mivel idén sem valószínű, hogy a durrogásmánoknak hirtelen megnő a az IQ-ja (vagy a pöcse), jobb előre felkészülni, hogyan csökkenthetjük kutyánk rettegését. Engedd be. Ez a minimum. (Mondjuk szerintem alap, de most kivételesen ne menjünk bele.) Mert a kertben sokkal hangosabb a zaj meg a fény, meg rá…